Leshet majd a Fidesz a választás előtti utolsó héten: átragasztják a gyűlöletkeltő plakátjait
Egy Facebook-csoportban szerveződik az akció.
Egy Facebook-csoportban szerveződik az akció.
A Jobbik szerint ha igazat mond Kósa Lajos az 1300 milliárd forint kezeléséről, akkor azért, ha nem, akkor meg azért alkalmatlan miniszternek.
Hende Csabának azért kellett távoznia a honvédelmi tárca éléről, mert Orbán szerint túl lassan épült a kerítés. De nem engedték el a kezét, könnyen újrázhat. A Fidesz jelöltjéhez helyben a Jobbik lehet a legközelebb. A Közös Ország Mozgalom legújabb kutatását a hvg.hu ismerteti.
Hiába fellebbezett Simonka György a Kúriához, ott is az derült ki, hogy jogsértő volt, amit csinált.
A miniszter szerint hazugságokkal próbálja az ellenzék lejáratni az egyre bonyolódó örökségügyben. A csengeri asszony szerinte "nagyon jól felépített történettel" csapta be.
A kormánysajtót olvasók lemaradnak Kósa édesanyjának 800 milliós történetéről.
A januárra elbizonytalanodott szavazói többségét a kormánypártnak mostanra sikerült visszanyernie – ezt mérte a HVG számára március elején a Medián. A tíz nappal ezelőtti pillanatfelvétel szerint hatszázezer ember akar szavazni, de nem árulja el, van-e már pártja.
Az LMP társelnöke kimutatta, a Kósa Lajost saját állítása szerint átverő nő szoros üzleti kapcsolatban áll Fiák Istvánnal, akitől Kósa Lajos felesége vett egy céget 6 millió forintért.
Nem akart a félelmeiről írni Bayer Zsolt, de egy zárójel erejéig mégis megtette. Árulkodó.
A fideszesek korhatára éppúgy a múlté, mint a rendszerváltáskor még tisztának tűnő narancsos erkölcs, csak a többször gúnyát váltó Orbán Viktor látszik öröknek. Igaz, sokáig annak tűnt Kádár János is - olvasható a HVG hetilap friss számában. Nagy Gábor vezető szerkesztő szubjektív lapajánlója.
Veszprém megye 3. számú egyéni választókerületében egyértelműen a 2015-ben a parlamentbe került Rig Lajos a legesélyesebb ellenzéki jelölt, de baloldali átszavazásokra lenne szükség a győzelméhez.
Több helyen erősen megcsipkedte a Fideszt a rendszerváltásról szóló előadásában Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke. Kiderült, Orbán a Cinege utcai háza udvarán, a diófa alatt közölte vele, a Fidesz őt akarja köztársasági elnöknek. Beszélt a rendszerváltás előtti kulisszatitkokról is.
Az ATV arról számolt be, hogy nyomoz a nagykanizsai rendőrség az ügyben.
Az NVB egyetlen plakát ügyében hozott döntést, de eltiltották az önkormányzatot a további jogsértéstől.
Megzavarták Vona Gábornak, a Jobbik elnökének kedd délutáni orosházi utcafórumát.